Monika Varga

“When I was a little girl, I was moving between two gardens. In my dad’s garden there were many trees, whereas my mother’s was full of flowers. Dad’s garden was about real-world things, my mother’s was about emotions. Once, as my father was digging, he turned over an ant castle. The ants started running around and were trying to save their white, shelled future. Suddenly, I became fearful as it occurred to me: there might be a giant gardener who has us as really tiny ants in his garden; he can turn us out of our world at any moment.” -Monika

“You are moving among knowing, creating and losing yourself, in the labyrinth of emotions. Lacan thinks that consciousness is inseparable from self-recognition, but he regards self-recognition more important than consciousness. Nietzsche considered self-recognition as some kind of self-creation because the personality creates itself through self-recognition. As I create myself in a project, at the same time I become the victim of this ego.”

Monika Varga, Visual Artist & Literature Professor

Express Yourself 

Nőiség, természetközeli mozgás, zen, a tavasz és a nyár expresszív színei inspirálták ezeket a képeket, és vezettek el az összes lény eredeti állapotának: a tudatlanságnak, -az édeni állapotnak a vizsgálatához. Ez a sorozat az egyik legősibb formára, a négyzetre született. A fizikai létezéshez, az érzékeléshez, tapasztalatszerzéshez kötöm ezt a formát: a harmóniát, a szilárdságot, a teljességet hordozza számomra.   A négy egy mágikus szám, tűz-föld-levegő-víz, pont-vonal-sík-test, tavasz-nyár-ősz-tél: a négyzet maga a földi teljesség.
Anyagok: canvas, 60×60, oil, acryl, wood
Vertical Roads – A fénykeresés
Apám halála után két évet töltöttem elvonulva. Meditációim tárgya az volt, hogy megpróbáltam elválasztani az impulzív cselekvéseimet azoktól a tevékenységektől, amelyeket a belső énem mozgat. A Vertical Roads a fény keresése. Meg kell ismernünk a szélsőségeket: a sötét legsötétebbjét, a fényes legfényesebbjét, mi a jó, mi a rossz, milyen a Menny, milyen a Pokol. Mindenkinek van egyfajta kozmikus sorrendisége az életének, ez a fejlődés útja. Ennek az útnak fokozatai és szintjei vannak. A fizikai szférának hét szintje van. Ha eljutunk arra a szintre, hogy nem ítélkezünk, akkor közel járunk a fényhez. Ha megértjük, hogy minden eddigi tapasztalásunkra szükség volt, akkor fényforrások leszünk, fáklyák, akiket követni lehet. A remete, aki visszavonul az önként választott magányba, bepillanthat rejtett énjébe, és meg tud mérkőzni saját rejtett árnyaival, félelmeivel, kétségeivel, megtapasztalja önmagát. Buddha legjelentősebb tanítása: “Légy önmagad fénye.”
A Vertical Roads festményeim nagy képek, érzékeny hordozón: papíron.

 

 

 

Justify My Love- Oldozd fel a szerelmem :: Portré sorozat
Régen az ember látta, hogy a napnak három fő fázisa van: hajnal, dél, alkony. A felmenő nap a kezdet, az életadó. Délben a nap aktív, mindenkire süt, a naplemente után jön a pihenés, pusztítás, hogy az ébredés egy új élet lehessen. A nap ilyen jellegű játékát látom, láttatom ezekben a tekintetekben.

 

 

“In existential mathematics that experience takes the form of two basic equations: The degree of slowness is directly proportional to the intensity of memory; the degree of speed is directly proportional to the intensity of forgetting.”

― Milan Kundera, Slowness

Monika is a visual artist. She has a teaching degree in Literature and Journalism. She worked as an art journalist; nowadays she leads art therapy sessions for children. She believes in teaching through art, in the mind-shaping power of literature, in the power of colors, and in femininity. In her view, gentleness and strength aren’t mutually exclusive. Monika likes the silence of the zen. She moves with colors in the magical trinities: past-present-future, body-mind-speech, sleeping-dreaming-awakening. She was born in 1981, lives and works in Budapest, Hungary.